Amikor egy gyerek viselkedési problémákkal küzd, az bizony az egész családra negatív hatással lehet. A szülők tudják, hogy reagálniuk kell a nem megfelelő viselkedésre, de sokszor nem biztosak abban, mi a legjobb stratégia, különösen akkor, ha a gyermek gyakran rosszul viselkedik, és semmi sem tűnik már hatékonynak. Ez a 10 részes útmutató átfogó képet nyújt a szülőknek a problémás viselkedésről. Számos témát érintve, beleértve, hogy mi válthatja ki a problémás viselkedést; hogyan lehet javítani a szülő-gyermek kapcsolatot, ha az megromlott; mit tegyenek, ha a gyerekek az iskolában küzdenek viselkedési gondokkal; és hogyan kérjenek szakmai segítséget, ha szükséges.
5. rész
Szülői képességek: Hogyan adjunk hatékony utasításokat?
A gyerekek nagyobb valószínűséggel fogják megérteni és betartani az utasításainkat, ha követjük az alábbi irányelveket, amelyek az Alan Kazdin-féle pedagógia a Yale Egyetem professzorának, Alan E. Kazdinnek a nevéhez fűződik, aki elismert gyermekpszichológus és viselkedésmódosítási szakértő. Az utasítás:
Legyen közvetlen. Tegyünk kijelentéseket a kérdések helyett: „Kérlek, ülj le” ahelyett, hogy „Kész vagy elővenni a házi feladatodat?”
Legyen közeli. Akkor adjunk utasításokat, amikor közel vagyunk gyermekünkhöz, ahelyett, hogy a szoba túlsó feléről kiabálnánk oda. Ha kell, hívjuk oda a gyermeket.
Legyen világos és egyértelmű. A „Folytasd” helyett mondhatjuk ezt: „Kérlek, kezdd el az olvasási feladatodat.”
Legyen az életkornak megfelelő. Olyan szinten kommunikáljunk a gyerkőccel, amit tényleg meg is ért. Ha gyermeked még kisebb, kezeld egyszerűen a dolgokat, és használj olyan szavakat, amelyeket ismer, idősebb gyermekeknél pedig fontos, hogy világosan beszéljünk, anélkül, hogy az leereszkedő lenne.
Egyszerre csak egy legyen. Különösen a figyelemzavarral küzdő gyerekeknél próbáljuk meg elkerülni a sorozatos utasításokat: „Kérlek, vedd fel a sportcipődet, vedd le az ebédedet a konyhapultról, és találkozzunk az előszobában.”
Ne legyen bonyolítva. Egy ésszerű magyarázat növelheti annak esélyét, hogy a gyerekek hallgatnak az utasításra, de csak akkor, ha az utasítás nem veszik el benne. Például: „Vedd fel a kabátodat, mert esik, és nem akarom, hogy megfázz.” Helyette próbálja így: „Esik, és nem akarom, hogy megfázz. Vedd fel a kabátodat.”
Néha időbe telik. Miután kiadtuk az utasítást, várjunk néhány másodpercet anélkül, hogy megismételnénk az elhangzottakat. A gyerekek így megtanulnak figyelni a nyugodtan adott utasításokra, ahelyett, hogy azt tanulnák meg, hogy nem kell figyelniük, mert az utasításokat úgyis meg fogják ismételni.
